Európa lángokban áll!

2010.01.12. 21:48

Az előző bejegyzéseknél olvasható részletesebben ezek előzménye, most csak annyit hogy Spanyolország lerohanta Franciaországot, Lengyelország Németországot, a horvátok pedig Szlovéniát foglalták el. zek közül már csak Franciaország van jelen a térképen független állam ként, Németország és Szlovénia megszűnt létezni.Emellett Bulgária áll még elnyomás alatt, Románia teljes egészében el is foglalta azt, de nemsokkal később két régiót felszabadítottak, így ők jelenleg egy stabil, független állammal rendelkeznek, mely belügyeibe nincs beleszólása más nagyhatalmaknak.

 

Legalábbis pár nappal ezelőtt így nézett ki a kép, de most eljött a felkelések, szabadságharcok ideje, az ellenségink próbálják megtartani uralmukat az elnyomottak felett, mi és szövetségeseink pedig segítik a felkeléseket, mind anyagi, tárgyi és katonai segítséggel is.

 

Tegnap hajnalban kezdődtek meg Európában, összehangoltan, hiszen csak így van esélye a kis országoknak, így tudják megosztani az elnyomók erejét és így van lehetőségük felszabadulni.

 

Nekünk mindenképpen segítenünk kell ezeket, hiszen ami ellenfeleinknek rossz az nekünk jó, ráadásul Németország és Szlovénia szövetségesünk, Franciaország pedig bár nem tagja a PHOENIX-nek, de sokan szimpatizálnak vele.

 

Regisztrálj te is, segíts felszabadulni az elnyomott országoknak:

http://www.erepublik.com/en/referrer/raszta


Tisztelettel:

raszta, eMagyarország ex-elnöke
 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://emagyarorszag.blog.hu/api/trackback/id/tr911667860

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Cyberszékely 2010.01.13. 13:54:31

Kaptam egy körlevelet. Kedves Barátaink! Segítsünk egy kicsit a székelyeknek, hogy autonómia-törekvésükkel összhangban lehessen saját főtartománynevük, mint ahogyan minden országnak is van. A magyar honlapok ".hu"-ra végződnek, a székely h...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása