Megtámadjuk Romániát?

2009.12.05. 12:21

Jelenleg eMagyarországon elnökválasztás folyik. E választás végkimenetelétől függ, hogy az ország merre tart, merre megy tovább. Egy régi, tapasztalt játékos, aki elnöksége alatt Romániát a valós életbeli határai közé szorítottuk vissza egy érdekes "programmal" indult el a választáson. Ez a program két szóban összefoglalható: Megtámadjuk Romániát.

Azt a Romániát akik egykor a világ legerősebb állam volt, de országunk legyőzte és így mi lettünk a világ vezető hatalma. Azóta a mi világhatalmunk is csökkent már, az erőnk viszont a régi, a románok viszont egyre csak hanyatlanak. Még nem volt ország aki Romániát eredeti területén támadta volna meg, így ezzel történelmet irhatunk, de ha el is foglalnánk területeiket azzal viszont a történelemkönyvek borítójára kerülnénk és még jobban meggyengíthetjük az egykor nagyhatalom, most viszont egyre hanyatló Romániát.

eMagyarország népe biztosan mindent beleadva közdene a frontokon és szövetségeseink is biztosan mellettünk állnának, segítenék román hadjáratunkat, hisz többeknek is sok kárt okozott már /Oroszországot csaknem teljesen elfoglalta, Indonéziának nyersanyaglelőhelyét veszélyeztette, Szerbia ellen harcolt a szerb-horvát harcokban, hogy csak a legnagyobbakat említsem/. Tehát adott egy biztos hátország, egy biztos szövetségi rendszer, egy gyengülő Románia. Egyetlen érv ami a támadás ellen szól, hogy román oldalon is ott vannak a szövetségesek, akik minden bizonnyal teljes erejükből küzdenének hazánk ellen, hisz mi is okoztunk nekik károkat, de egy háború ettől háború, nem csak egy rövidke hadjárat, mely mint kés a vajban szalad az ellenség határain belülre.

 

Hosszadalmas háborúra számíthatunk, ahol sokan eshetnek el a csatamezőkön, az állam anyagi forrásai kifogyhatnak, a hadiiparban szükségünk van minden munkásra és a frontokon is a bátor hazafiakra.

Regisztrálj és segítsd hazánkat e hosszadalmas háborúban, hogy a végén mi tűzzük ki a magyar lobogót az égő Casa Poporului-ra, hogy Erdély ismét magyar föld legyen, hogy katonáink a hosszú háború végén megmártózzanak a Fekete-tenger magyar partszakaszán.


 

http://www.erepublik.com/en/referrer/raszta

 raszta, emagyar állampolgár

Erepublik, the new world

2009.11.11. 13:57

 

Egy új világ, ahol megteheted azt, amit a valós életben nem tehettél, vagy nem tettél meg. Néhány hangzatos szlogennel csábítja a játékosokat ez a szocio-stratégiai játék, például hogy Csatlakozz a játékhoz és írd újra a történelmet, építs egy cégbirodalmat, legyél országod elnöke, legyél háborús hős.

 

Ezeket mind meg is teheted e játékban, hisz ez egy új világ. Regisztráláskor megismerheted a játékot, napi néhány kattintást vesz igénybe a tényleges játék, de hogy megismerhesd az lényegesen több idő. Ha infóórán unatkozol, ha számítógép mellett dolgozol, vagy ha csak otthon esténként netezel, akkor ez kiváló lehetőség lehet arra, hogy megvalósítsd álmaidat.

A kezdeti időben csak egy munkás leszel, ismerkedsz a játékkal, még kiskorúnak számítasz, de pár nap elteltével teljes jogú tagja lehetsz a társadalomnak.

Először mindenki a katonai pályán indul el, majd egyre nagyobb hatékonysággal küzdhetsz meg ellenséges országokkal, majd rettegett katona lehetsz, akitől egy világ retteg.

Politikai karriered kezdheted ezután, választhatsz eMagyarország pártjai közül majd aktív tagja lehetsz e közösségnek. Idővel indulhatsz a kongresszusi választáson, ahol rendeleteket, törvényeket terjeszthetsz a parlament elé, ezekkel meghatározhatod akár hosszú időre az ország jövőjét.

Újságot alapíthatsz, mellyel véleményedet közölheted a több mint 15000 magyar játékossal, vagy ha beszélsz angolul, akkor akár mind a 234000 játékos olvashatja és meg is értheti cikked mondanivalóját.

Ha már rendelkezel elég kezdőtőkével, akkor elkezdheted cégbirodalmad kiépítését. Lehetőséged van nyersanyag kitermelő cégeket nyitni /vas, gyémánt, olaj, búza, fa/, ezekből késztermékeket előállítani /fegyver, ajándék, repülőjegy, étel/ és építkezéseket vezetni /ház, kórház, védelmi rendszer/. Üzleti érzéked idővel kialakulhat, nagy haszonra tehetsz szert.

A jéghegy csúcsa pedig, hogy egy ország elnöke leszel. Egy elnöknek tisztában kell lennie a játéktechnikával, rendelkeznie kell az erepublik adta lehetőségek ismeretével, jó diplomatának kell lennie, erőskezű vezetőnek, aki nem fél meghozni a szükséges lépéseket egy tárgyaláson vagy épp egy háborús helyzetben.

Az igazán nagy játékosok az összes felsorolt lehetőséget kihasználják, rettegett katonák, nagynevű politikusok, médiamogulok és cégekkel is rendelkeznek, de ha csak egy egy lehetőségre koncentrálsz, akkor is sikeres játékos lehetsz.

Csatlakozz te is , Regisztrálj az alábbi linken, csatlakozz a közösséghez és harcolj eMagyarországért!

 

http://www.erepublik.com/en/referrer/raszta

 

raszta, emagyar állampolgár

 

 

Felvidék Hazaért!

2009.11.07. 19:29

Felvidék ismét országunk részét képezi, elfoglaltuk Szlovákiát, mely állam többé már csak a múlté.



Bárcsak ez a való életben történt volna meg, nem "csak" az erepublikon. Az erepublik egy úgynevezett szocio-stratégiai játék, főleg a közösségekről szól. Naponta akár néhány perc játékkal is fejlődhetünk, csak néhány kattintás a munka,edzés és a harc, úgy akár a többiek, de ha igazán a közösséghez akarunk tartozni akkor valamivel több időt igényel. Ebben a játékban lehet az ember tisztelt újságíró, neves cégvezető, rettegett katona, híres politikus vagy akár az ország elnöke is.

Voltak már területeink Észak-Amerikában, Nyugat-Európában és Ukrajnában is, de ellenfeleink megerősödtek és visszafoglalták ezeket tőlünk. Egy "kis" ország lettünk ismét a Kárpát -Medencében, egy-egy provinciával Dánia, Svájc és Kína területén. Nem is látszott a kiút, de néhány napja - az elnöki választás közben - sikerült hadi állapotba kerülnünk Szlovákiával majd megtámadni.

Nagy volt az öröm országszerte, mindenkit hadba állítottak és vonult az ország színe, java a frontra. A frontra, ahol ellenfeleink voltak a "hazáját" védő szlovákok és szövetségeseik /Románia, USA, Lengyelország, Spanyolország, Horvátország/. De mi se maradtunk egyedül, szövetségeseink mellettünk álltak, így találkozhattunk szerbekkel, oroszokkal és indonézekkel is a fronton.

Egyre kiélezettebb lett a küzdelem, amikor megkezdődött a nagy tankcsata, a gyalogos katonákat szinte nem is lehetett látni, hisz nagy veszélyben lettek volna a harcjárművek között. Szépen lassan, taktikusan vertük vissza az ellenségeinket. Közben jött a hír, hogy Pozsony a miénk és megszereztük már Kelet- illetve Nyugat-Felvidéket is, már csak a középső területek voltak hátra. Mikor már majdnem fellélegeztünk, akkor azonban egy utolsó ellentámadásba lendültek és próbálták Szlovákiát utolsó erejükkel is megtartani. A többi frontról vonultak át a még harcképes katonák és tankok, de sikerült visszaverni az utolsó nagy rohamot is, így Felvidék ismét magyar föld, magyar zászló lobog Északi határán is.
 

 


 

 

Csakhogy a szlovákok felkelést kezdeményeztek, segítségképpen a lengyelek Kelet-Felvidék ellen vonulnak. Le kell vernünk ezeket, a Magyarország ellen irányuló támadásokat és tovább haladni, tovább Nagy-Magyarország felé.
 

Regisztrálj az alábbi linken, csatlakozz a közösséghez és harcolj eMagyarországért!

 

http://www.erepublik.com/en/referrer/raszta

 

raszta, emagyar állampolgár

 

eMagyarország történelme régre nyúlik vissza, nehézkes megtalálni az információkat hogy mi miért történt. Ezért is született ez a cikk amely vázlatosan végighalad azon háborúkon melyben eMagyarország hadserege a frontvonalakon harcolt.

eMagyarország a háborúzott 2008 nyarán Csehországgal, ekkor sikerült megszereznünk néhány Szlovák területet is, végül béketárgyalások folytak és megegyezett a két ország vezetője a békéről.
Az év végén viszont egy sokkal súlyosabb háború következett. eRománia megtámadta országunkat és három terület kivételével el is foglalta azt, majd visszaszereztünk egy régiót, ezután felszabadítottuk az országunk részét képező két szlovák területet, így országunk két régiós kisállam maradt. Hónapokig román elnyomás alatt élt az ország, Románia ekkor az erepublik legerősebb országa volt, akkor érte el legnagyobb kiterjedését, míg mi épp etörténelmünk legkisebbjei voltunk.

 

 

Ez év tavaszán kezdődött meg a felszabadítás szövetségeseink, a PEACE GC segítségével. A románokat kiszorítottuk az országból, szlovák területeiket is megszereztük, majd ukrán régiókon nyomultunk előre, míg eIndonézia eRománai ázsiai területeit szerezte meg sorra. Egy hatalmas csatában megszereztük a románoktól két fontos nyersanyag lelőhelyű régiójukat, mely a gazdaság alapját képezte, majd ezután visszaszorítottuk őket az eredeti régióikba, eMagyarország pedig rendelkezett ukrán és orosz területekkel is.
Később eNémetországot elfoglalták a svédek és a lengyelek, a PEACE GC és hazánk segítségével szabadítottuk fel országukat majd ezután segítettünk eSzerbiának felszabadulni a horvát elnyomás alól.
2009 júliusában indult meg egy nagyszabású PEACE GC akció mely az eUSA és eKanada ellen irányult. Észak-Amerikában sikerült is partra szállni majd tovább haladni a belső területek felé, így a végén már csak néhány régióval rendelkezett az eredeti 50 államból. eMagyarország is jelentős területeket szerzett, a Bering- szoroson átkelve Ázsiában is szereztünk egy fontos nyersanyag lelőhelyet. Taktikai okokból pedig elfoglaltuk egész eSvájcot is. Országunk ekkor érte el legnagyobb kiterjedését, mely 37 régiót jelentett számunkra./ Észak-Amerikai, Európai és Ázsia területekben is bővelkedtünk/.
 


Majd eUSA és eKanada hamvaiból feltámadva visszaverte a támadó országokat, már csak eMagyarország rendelkezett Észak-Amerikai régiókkal.

Néhány hetes birtoklásukat követően USA Kanada és az Eden/Fortis szövetésg egy nagy offenzívába kezdett területeik visszaszerzéséért. Az első támadást sikerrel visszavertük, majd az ez utániakat elbuktuk, nem vehettük fel a versenyt az aranytartalékaikkal.


Pár napja azonban érdekes fordulat következett be. Az ellenséges Európai szövetség, EDEN egyre nagyobb fenyegetést jelent hazánk eredeti területeire. Szomszédunkban voltak eddig is a vezető tagjai e szövetségnek /eRománia, eHorvátországés eLengyelország/ emelett azonban a régiónkban egyre több ellenséges ország tűnik fel, mint például eUkrajna, eSzlovákia és eBosznia is, de nem nagy a távolság eGörögországtól, Spanyolországtól és az eSkandináv államoktól sem.

 

Újoncokra mindig szükségünk van, úgyhogy Regisztrálj az alábbi linken, csatlakozz a közösséghez és harcolj eMagyarországért!

 

http://www.erepublik.com/en/referrer/raszta

 

raszta, emagyar állampolgár

süti beállítások módosítása